szalmaporta: Aratókoszorú

Bár hagyományosan ez nem az aratókoszorú készítésének időszaka, sajnos csak most volt időm elkészíteni egy korábbi megrendelést egy kedves ismerős számára.

A Szalmaportán látták egy korábbi munkámat, és az újonnan elkészült otthonukat szerették volna valami hasonló szépséggel díszíteni.

Néhány gondolat az aratókoszorúk történetéről:

Az aratás emberpróbáló munkája után a vigasság az öröm ünnepe következett, s azt minden nép tudta, hogy a hálaadás elmulasztása veszélyeztetheti a jövő évi termést.

Az utolsó kévéből történő fonás pontos eredete nem ismeretes, de az biztos, hogy a legősibb civilizációkra vezethető vissza. A világon mindenhol megtalálható, ahol gabonát termesztettek, s szorosan összefonódik az aratási szokásokkal. Szerencsét, bő termést hozott a közösségnek. A termékenység szelleme a fonatokban élt tovább, vészelte át a telet, s tért vissza a földbe, hogy bőséges termést hozzon. Az emberek úgy gondolták, hogy aratáskor a szellem az utolsó még lábon álló gabonába menekült és ezeket a kalászokat ember alakban fogták össze, vagy geometriai alakba fonták, hogy ebben találjon menedéket. Ezt aztán hazavitték, nagy becsben tartották, és tavasszal ismét kivitték a földre, ott a magokat szétszórva „kieresztették a szellemet”, hogy ismét bőséges termés legyen.

Ugye milyen szép gondolatok? Manapság megfeledkezünk a hálaadásról, pedig annyi apró csodának örülhetünk: egy mosoly, egy kedves szó, egy napsütéses délután, az alkotás öröme...